Első rangadó a zsebben

Óriási hőségben játszottak a csapatok.

Pusztító időjárási körülmények között kellett pályára lépni a csapatoknak a hétvégén a Puskás Stadionban. Nem tudom, ki az a marha, aki kitalálta, hogy hőségriasztás alatt délután fél 5-kor játszanak meccseket a csapatok, de megsimogatnám az okos kis buciját… boxkesztyűvel. A játékosok, a játékvezetők is emberek, rájuk is tekintettel kell lenni, nem csak az ostoba TV-társaságok érdekeire. Minden nap délután 4 és 5 között van a legmelegebb, addig folyamatosan melegszik az idő, emberiesség elleni bűncselekmény ilyenkor bárkit is kizavarni a katlanba – mert egy futballstadion ilyenkor bizony az. A lélekkufárok a TV-knél és az MLSZ-ben tekintettel lehetnének másokra is, nem csak a hülye üzleti érdekeikre – Szombathelyen az egyik hazai játékost a mérkőzés után kórházba kellett szállítani napszúrás gyanújával.

Nos, a hőség ellenére mind a Ferencváros, mind a Vidi játékosai igencsak kapkodták magukat, TV-n követve kimondottan élvezetes első félidőt produkáltak. Moniz valamiért felforgatta a Fradit, aminek hamar meg is lett a következménye: Otten “ugratta ki” Nikolicot, aki ebből a szöktetésből megszerezte 50. piros-kék gólját. A Vidi kapujánál a “csodacsatár” Tuijp jutott lehetőségekhez a félidő során – háromhoz is, de látszik, hogy idén nem lesznek kapusgondjaink. Meg kell jegyeznem, hogy Kassai – immáron sokadszor – nem állt a helyzet magaslatán, mert a harmadik Tuijp-lehetőségnél 2 méteres lesről engedte el a németalföldit. Az utóbbi időben Kassai sorra kapja a rangadókat, de úgy tűnik, ezek meghaladják a képességeit, mert nemigen sikerült egyiket sem lehoznia súlyos hiba nélkül.
Tuijpon kívül nem sikerült Fradi-játékosnak helyzetbe kerülnie az első félidőben, a másodikban pedig már neki sem, ugyanis a Vidi visszaállt a saját térfelére, hogy ne lehessen a védelem mögé beívelni a labdákat, és vártuk a lehetőséget a kontrákra – ami aztán nem sokkal a vége előtt jött is. Ha Juhászt nem gyűrik le, kollégám már megrendelhette volna a Juhász-mezét, így azonban Niko rúghatta meg a második gólját a meccsen, a harmadikat a szezonban és az 51.-et Vidi-szerelésben. Az eredmény már nem változott, de az éppen beálló Air Sanyi 35-ről majdnem vágott első labdaérintésre egy b*szott nagy gólt – nem Jován múlott, hogy nem csapódott a bal felsőbe a labda, ugyanis visszahúzta a kezét, de nagyjából az ötös magasságában elkezdett lefelé csapódni a bogyó és a felső lécről pattant vissza. Nyílnak nem kellett volna sokat gondolkodnia, melyik legyen a forduló gólja…

Nos, két forduló, 4-0-s gólarány, 100%, második hely. Jó kezdés, de így is kell maradnia. Örömteli, hogy úgy tűnik: Nico ismét meglelte azt a cipőt az ágya alatt, amelyikben a gólokat hordja és nem mulasztja el felvenni a mérkőzésekre. A csapat jó úton halad, hogy törlessze a Podgorica elleni párbajban felhalmozott számlatartozását – mert azért két győzelemmel még nincs leróva a tartozás.

Csak így tovább, hajrá Vidi!

Hozzászólás